Fapadoskonyv.hu Kiadó

Elindult lassan s az egész népség utána. Ha eladje sabokonak sikerült a megszökött, hűtlen szolgát megtalálni, s gazdájához visszavinni, akkor benne valami nagy szellem lakozik, akkor az embereket is meg tudja menteni a gonosztól. Azért a moradjaiak eljöttek, hogy elkérjék tőled, uram, eladje sabokonak az egyik karmát. Ezüst ládikába tesszük s a tudós orvosok felakasztják a ládikát a piacon a szent fa ágára, hogy védje meg Moradja városát tűztől, víztől, mindennemű veszedelemtől. Mert hiába imádkoznak a mi papjaink, a tűz sokszor pusztítja a várost s a folyó alighanem ebben az évben is ki fog önteni.

Lám, ők is lehetnek balfaszok – gondolhatta a független antropológus.

Igaz, hogy Anyám véghetetlenül jó volt hozzám, de számomra mindez a Hozzád való vonatkozásában létezett, tehát nem jó vonatkozásban. Anya szerepe öntudatlanul is az volt, mint a hajtóé a vadászaton. Ha nevelésed valami valószínűtlen esetben, dac, ellenszenv vagy akár gyűlölet kiváltásával már-már a saját lábamra állíthatott volna, akkor Anya kiegyenlítette ezt a jóságával, okos szavaival (a gyermekkor zűrzavarában ő volt az értelem jelképe), kérlelésével, s engem újra visszaűztek a Te körödbe, amelyből különben talán, mindkettőnk előnyére, kitörhettem volna. Vagy úgy volt, hogy tulajdonképp nem is került sor kibékülésre, Anyám csak titokban védett meg Tőled, titokban adott valamit, megengedett valamit, s akkor a Te szemedben újra világosságot kerülő lény lettem, csaló, bűntudatos fiú, aki értéktelensége folytán még ahhoz is csak kerülőutakon juthatott, amit jogosnak tartott.

Igaz az is, hogy talán egyszer sem ütöttél meg komolyan: De a kiabálásod, az arcod elvörösödése, a nadrágtartó gyors leoldása és készenlétbe helyezése a széktámlán – szinte rosszabb volt nekem. Olyan ez, mintha valakire akasztás vár. Ha valóban felakasztják, akkor meghal, és mindennek vége. Ha azonban végig kell élnie az akasztás minden előkészületét, s csak akkor értesül a kegyelemről, amikor a hurok már az arca előtt leng, egész életében megszenvedheti a dolgot. Azonkívül ebből a sok alkalomból, amikor világosan megnyilvánuló nézeted szerint verést érdemeltem volna, de kegyed folytán épp csak hogy elkerültem, ismét rengeteg bűntudat halmozódott fel. Tetőtől talpig adósoddá váltam.

Ennek az egész nevelésnek a következő látható eredménye az volt, hogy menekültem mindentől, ami csak a leghalványabban is Rád emlékeztetett

menekülni akartam előled, a család elől is menekülnöm kellett, még Anyám elől is. Nála ugyan mindig védelmet találhattam, de csak Hozzád való vonatkozásban. Túlságosan szeretett Téged, túl híven csüggött Rajtad ahhoz, hogy a gyermek harcában tartósan önálló szellemi hatalom lehetett volna. A gyermek ösztöne egyébként helyes volt, mert Anyám az évek multával egyre szorosabban kötődött Hozzád; miközben, ami saját magát illeti, a legszűkebb határok közt ugyan, de megőrizte önállóságát – szépen és gyöngéden,

Miért nem nősültem hát meg? Voltak egyes akadályok, mint mindenben, de hát ilyen akadályok leküzdéséből áll az élet. A lényeges, az egyedi esettől független akadály azonban az volt, hogy lelkileg nyilvánvalóan képtelen vagyok a házasságra. Ez abban nyilvánul meg, hogy mihelyt elhatározom magam a nősülésre, attól kezdve nem bírok aludni. Éjjel-nappal fő a fejem, nem is élet ez már, kétségbeesve lődörgök. Voltaképp nem is a gondok okozzák ezt, bár lomhavérűségemnek és pedantériámnak megfelelően számtalan gond is vegyül bele, de nem ez a döntő, ezek a gondok ugyan befejezik a munkát, mint férgek a hullán, ám döntően más az, ami szíven talál. A félelem, a gyöngeség, az önmegvetés általános szorongása az.

e különbségünk folytán oly veszélyesek voltunk egymásra, hogy ha netán előre kiszámíthatjuk, hogyan viselkedünk majd egymással szemben, én, a lassan fejlődő gyermek, s Te, a felnőtt férfi, föltételezhettük volna, hogy egyszerűen letiporsz, még nyomom sem marad.

Karosszékedből a világot kormányoztad.

kabinban is szánalmasnak láttam magamat, éspedig nemcsak előtted, hanem az egész világ előtt, mert nekem Te voltál minden dolgok mértéke. Ha pedig aztán kiléptünk a kabinból, az emberek elé – én, a kis csontváz, a kezedet fogva, tétován, mezítláb csúszkálva a pallón, félve a víztől, képtelenül rá, hogy eltanuljam úszómozdulataidat, noha Te, jó szándékúan, ám valójában mélységes megszégyenítésemre, mindig újra bemutattad őket –, akkor végképp kétségbeestem, s az ilyen pillanatokban remekül egybevágott minden egyéb területen szerzett minden rossz tapasztalatom. Még a legjobban akkor éreztem magamat, ha olykor elsőnek vetkőztél le, én meg egyedül maradhattam a kabinban, elodázhattam a nyilvános fellépés szégyenét, amíg végre meg nem kerestél, s ki nem zavartál a kabinból. Hálás voltam Neked azért, hogy látszólag nem vetted észre nyomorúságomat, s büszke is voltam apám testére. Egyébként ez a különbség még ma is megvan köztünk.