Bethany Webster

Az anyaseb elszigeteli a nőket önmaguktól, egymástól és a valódi szabadságuktól. Kollektív traumánk generációkon keresztül kezeletlenül gennyesedett, amely az anya-lánya kapcsolatot egy soha meg nem nyerhető hatalmi harccá torzította. Túl nagy ára van annak, ha figyelmen kívül hagyjuk az anyasebet. A megtagadott anyasebet egészen biztosan továbbörökítjük a jövő generációira.

Személyes életünkben ez azt jelenti, hogy

•Folyton az a homályos érzésünk van, hogy valami nincs rendben velünk.

•A kudarctól vagy a visszautasítástól való félelmünkben soha nem bontakoztatjuk ki teljesen a képességeinket.

•Nincsenek stabil határaink, és homályos képünk van önmagunkról.

•Úgy érezzük, nem vagyunk elég értékesek vagy tehetségesek ahhoz, hogy megteremtsük azt, amire igazán vágyunk.

•Nem érezzük eléggé biztonságban magunkat ahhoz, hogy hozzánk méltó helyet foglaljunk el, és hangot adjunk a meggyőződéseinknek.

•Úgy rendezzük be az egész életünket, hogy „ne zavarjunk túl sok vizet”.

•Szabotáljuk önmagunkat, amikor éppen meglépnénk valami számunkra fontosat.

•Öntudatlanul anyánk engedélyére vagy jóváhagyására várunk, mielőtt tennénk valamit saját magunkért.

„A környezetszennyezés csupán a belső lelki szennyezés látható megnyilvánulása: öntudatlan egyének milliói nem vállalnak felelősséget saját belső világukért.”4