Kemény István 1970-ben szűk szakmai közönségnek előadást tartott a Magyar Tudományos Akadémián. Az egyébként rendkívül visszafogott előadásban megsértett egy tabut: a hivatalos ideológia ellenében kimondta, hogy Magyarországon vannak szegények. Ezzel a „szabálysértéssel” lényegében véget is ért életének az a rövid periódusa, amikor minden energiáját legfőbb szenvedélyének, a magyar társadalom megismerésének szentelhette. Pályája úgy indult, hogy a háború miatt félbeszakította egyetemi tanulmányait. Részt vett az ellenállási mozgalomban. 1949-ben megszerezte a pedagógiai, filozófiai és közgazdaságtani diplomát, volt egyetemi oktató, majd az ötvenes években falusi és külvárosi iskolákban tanított. 1956-ban az egyik Petőfi-köri vitában nagy feltűnést keltő beszámolót tartott a magyar valóságot kevéssé ismerő hallgatóságnak.Részt vett a forradalomban. 1957-ben letartóztatták. Szabadulása után műszaki fordításokból és álnéven írt cikkekből élt. Később könyvtárosi álláshoz jutott, sőt, mellékfoglalkozásként bekapcsolódhatott az ötvenes évek teljes tilalma után lassan újjáéledő szociológiai kutatásokba. A hatvanas évek végén főállású társadalomkutató lett, de az akadémiai előadást követően fokozatosan kiszorították a pályáról, végül persona non gratává minősítették, pedig nem tett mást, csak leírta, hogy mit csinálnak a vállalatvezetők, hogyan élnek a munkások, a szegények, a cigányok. Egy ideig még próbálta mások nevén folytatni, aztán már erre sem volt lehetősége, ezért 1977-ben Párizsba emigrált.
