Az Öcsémnek szeretettel három kisregényében Horváth Péter kortársai egyik legjobbjaként fogalmazza meg, és rajzolja körül nemzedéke sajátosan lebegő, vibráló, apró eseményekben gazdag, mégis tétlen életformáját. Otthonkereső, magányos emberek, gazdátlan gyerekek, kóborló kamaszok, indulataikat nehezen fékező vagányok — egy történelmietlen kor árvái — a szereplői írásainak. S az előtérben egy sovány, szemüveges fiú vagy fiatal férfi keresi helyét és kergeti az élményeket: suta értelmiségi, az ütésre emelt kéz előtt meghunyászkodó, a versenytől mindig visszalépő. „Átlendülni” — ez az igéje: átlendülni, könnyedén venni az akadályokat –, de nemcsak a nehézségeken jut így könnyedén túl, hanem az élményeken, érzelmeken, kapcsolatokon is. Feldolgozatlanul hagyja maga mögött tulajdon életét. Talán önvédelemből, talán a neveltetés-nevelődés hibáiból, képtelen a kötődésre, szeretetre.
Lírikus, laza szövésű próza Horváth Péteré, mégis nagy súlyokat hordanak írásai.
