Bene Zoltán

Fekete föld

Értesítsen, ha a könyv hozzá lesz adva
Ennek a könyvnek az olvasásához töltsön fel EPUB vagy FB2 formátumú fájlt a Bookmate-re. Hogyan tölthetek fel egy könyvet?
A Fekete föld először 2001-ben jelent meg, ez az e-könyv a második kiadása. Bene Zoltán az önálló, kultúrájában és gondolkodásmódjában még egységes óegyiptomi állam utolsó évtizedeibe, a szaiszi fáraók korába vezeti az olvasót. A történet maga egy ál-memoár, amelyet Amenemhát, az írnok mesél el. A színtér elsősorban a Nílus partja, de az emlékíró sorsa elvezet a Földközi-tenger medencéjének több vidékére is. A szerző remekül azonosul „az utolsó fénykorát élő, majd összeomló Egyiptom egy kalandos sorsú írnokának befogadáshorizontjával — az adott szerepből logikusan következő elfogultsággal, előítélettel, fölényességgel, hittel és magyarázatokkal együtt — írja a regényről Tombácz Róbert. − Élvezetes, szemléletes, kiforrott stílus jellemzi a szöveget, melynek végére érve minden cselekményszálat elvarrva találunk. Az olvasás folyamán együtt derülünk, szomorkodunk, gondolkodunk és érzünk az elbeszélővel. Bene Zoltán művét azoknak az olvasóknak is ajánlhatom, akik egy szórakoztató, kalandos és informatív történelmi regényre kíváncsiak, és azoknak is, akik saját koruk filozofikusabb kérdéseire keresik a választ a mában. A regény mind stílusával, mind gondolataival, mind pedig szereplőivel bizonyosan a szívünkbe lopja magát!”

Bene Zoltán 1973-ban született, Szegeden él. 2001 óta publikál rendszeresen, ez alatt az idő alatt több prózakötete látott napvilágot, elbeszélései a legkülönfélébb irodalmi folyóiratokban, illetőleg antológiákban olvashatók.
Ez a könyv jelenleg nem érhető el
370 nyomtatott oldalak
Első kiadás
2019
Kiadás éve
2019
Már olvasta? Mit gondol róla?
👍👎
fb2epub
Húzza és ejtse ide a fájljait (egyszerre maximum 5-öt)