Books
Thury Zsuzsa

Ördögtánc

Thury Zsuzsa Ördögtánc című regényében édesapja alakját elevenítette föl. Az Ördögtánc (1958), a századforduló világát idézi, egy korán kilobbant írótehetség — akinek Thury Zoltán lehetett a modellje — törekvéseit és környezetét jeleníti meg, majd azt a drámai fordulatot, amit halála jelentett a magára maradt család számára. Ekkor magasodik föl az anya alakja, aki önemésztő munkával, áldozatot nem kímélve neveli gyermekeit, a szenvedésekre, megpróbáltatásokrahangolt négy árvát, akik e „szívszorító kor”-ban is teljes emberekké értek. A regény egy elhatározás hű dokumentuma is: azt a szellemi folyamatot követi végig, amint egy fiatal lányban végleges elhatározássá érik, hogy író lesz.
194 nyomtatott oldalak
Első kiadás
2013
Kiadás éve
2013
Már olvasta? Mit gondol róla?
👍👎
fb2epub
Húzza és ejtse ide a fájljait (egyszerre maximum 5-öt)