Minden történet Istvánról szól. Õ egy közülünk.
Harmincöt és hatvan év közötti, attól függõen, hogy éppen hogy érzi magát, dolgozik és él egy kisvárosban valahol Németországban.
Magányos ember, ezért egyedül él, és megelégszik ezzel. Legtöbbször.
Problémákat lát ott, ahol nincsenek, és jól érzi magát, amikor nem veszi észre a problémákat.
Felháborodik, amikor úgy gondolja, hogy másnak kell lennie, mint amilyen.
Sokat olvas, és okoskodik a dolgokról, amikbe nap mint nap belebotlik.
Folyamatosan gondolkodik. Vannak dolgok, amelyek megmozgatják, vagy megmozgathatják,
és vannak dolgok, amelyekrõl nem akar tudni.
Egyik szokása, hogy a távolba néz. Amikor ezt teszi, a legjobb, amit tehet, hogy megnyugszik,
megnyugszik, gondolkodik, töpreng, vagy izgatottá válik. Az igényeitõl függõen.
István a mindennapi életrõl filozofál. Olyan mondatokkal áll elõ, amelyeket sok tudós fog használni a jövõben.
Minden emberi és embertelen csapdába beleesik.
Betölti az összes klisét, amit kitaláltak neki.
Ki akar törni élete mindennapi kerékvágásából, és a nap végén úgy találja magát,
mint aki a kereket hajtja.
Nem játszik az élettel. Az élet játszik vele.
Õ egy különc, egy stréber, egy okostojás.
Mégis általában igaza van.
Bizonyos szempontból olyan, mint mi mindannyian.
Õ egyedülálló.
