Giuditta Fabbro

Vissza a múltba

Értesítsen, ha a könyv hozzá lesz adva
Ennek a könyvnek az olvasásához töltsön fel EPUB vagy FB2 formátumú fájlt a Bookmate-re. Hogyan tölthetek fel egy könyvet?
Jane Forrest Hargitai felébredve a kómából, pár emberen kívül, senkit sem ismer fel a múltjából. Györkös Zoltán, a rendőrfőkapitány, visszaviszi a rendőrségre dolgozni, remélve, hogy a munkája közben hamarabb visszatér az emlékezete, de a terve rosszul sül el. A nő senkire sem emlékszik és még arra is képtelen, hogy a csapata tagjainak a nevét megjegyezze. Ráadásul az önfejűségének köszönhetően meglövik és csak a rajta levő golyóálló mellény menti meg az életét.
A munkába való visszatérését nehezíti az is, hogy a férjétől érzelmileg egyre messzebb kerülő nőt megkísérti Renátó vonzereje, aki mindent bevet azért, hogy megszerezze Jane-t.
Közben eltűnik a besúgójának dolgozó egyik lány, akinek a megtalálásához Konrád Jane segítségét kéri. Valamint megjelenik egy szegedi nyomozó is, aki szintén Jane segítségére számít egy brutálisan meggyilkolt nő ügyében. Az amnéziás nyomozónő mindent megtesz azért, hogy a a legjobb tudása szerint lássa el a feladatát, úgy, hogy közben kiesett az életéből majd két évtized.
Ez a könyv jelenleg nem érhető el
333 nyomtatott oldalak
Első kiadás
2020
Kiadás éve
2020
Már olvasta? Mit gondol róla?
👍👎
fb2epub
Húzza és ejtse ide a fájljait (egyszerre maximum 5-öt)