Létezik olyan siker, ami nem fejezhető ki pénzben. Boldogságnak hívják. Joshua Fields Millburn huszonéves, öltönyben, nyakkendőben járó feltörekvő vállalati reménység volt, aki úgy gondolta, mindene megvan, amire valaha vágyott. De egyszer csak rájött, hogy nem ez az, ami igazán fontos számára. Miközben arra törekedett, hogy a kötelező fogyasztásnál, az anyagi javak halmozásánál és a nem működő Amerikai Álom modelljénél valami értelmesebbet találjon, megszabadult a legtöbb vagyontárgyától, visszafizette bénító adósságait, és otthagyta a jól fizető állását, karrierjét azért, hogy rátaláljon arra a munkára, amit szenvedéllyel csinálhat, s arra a társra, aki igazi társa lehet mindebben.
„Az idegesítő paradoxon ebben az, hogy alapvetően nincs semmi baj a múló élvezetekkel. A televízió, az internet, a Facebook és a többi passzív dolog fogyasztása kis dózisokban teljesen rendben van. De a passzív befolyásolhatóságnak nincs hosszú távon jutalma, csak a sörhas és a kiüresedett létezés, legalábbis erre kezdek ráébredni, ahogy a nappalimban villogó kék doboz tükrében merengve visszaemlékszem a húszas éveimre.”
