Books
Zalán Tibor

Papírváros II

Egyszer majd megírom Huszelin Rancsics igaz történetét — jelentette be pályafutását kezdő költő Zalán Tibor epikusi készülődését, s majd húsz
évvel később a regényíró Zalán meséli el a Papírváros döbbenetes
epizódjaként az I. világháborús történetet. Mert a műfajokat egymásba
játszatva mesél, valóban elbeszél a szerző. Több szálon, helyszínen és
idősíkon futó történetsora annak a rettentő pokoljárásnak drasztikus
nyelven előadott látomása, melyet főhőse tudatosan választ: az önpusztításnak, az állandó „elveszni készülés”-nek. A hatalmas írói
vállalkozás első kötetének építész-narrátora e negatív úti cél
eléréséhez lát hozzá, hogy a XX. század infernóját önmagán kívül
megtapasztalja, önmagán belül pedig megvalósítsa. Byron és Tonio Kröger
nyomán, vállalva, hogy a megismerés útja egyben az önpusztításé is,
folyamatosan menekül — alkoholba, nőkbe, verekedésekbe, az emberi
kapcsolatokat felszámoló magányba — a megismerés/önismeret és
következménye elől.
A Papírváros 2 megrendítő felismerése, hogy hiába akarunk kivonulni a világból, a világ nem óhajt kivonulni belőlünk. Hogy hiába vagyunk
készek — előzékenyen — kimenetelni a magunk létéből, egyszemélyes
biológiai és transzcendens valóságunkból, a társadalom résen van, s megakadályoz még az önpusztításban is. Pusztán azért, hogy hatalmát még
ilyen elviselhetetlen módon is bizonyítsa és gyakorolja.
328 nyomtatott oldalak
Első kiadás
2013
Kiadás éve
2013
Már olvasta? Mit gondol róla?
👍👎
fb2epub
Húzza és ejtse ide a fájljait (egyszerre maximum 5-öt)