Books
Szathmári Sándor

Hiába

A múlt század egyik legkülönösebb és legrejtélyesebb magyar írójának művét tartja kezében az olvasó. Szathmári Sándort (1897–1974) eddig főként a Kazohinia című szatirikus utópiája révén ismerték, s csak a lexikonok említik egy, a harmincas évek elején írott művét, melynek kézirata csak 1989-ben került elő. Szathmári e művét 1932-ben írta, amikor a Szovjetuniótól nyugatra még senkinek sem lehetet reális képe a „megvalósuló kommunizmusról”, ám ő hihetetlen logikával és fantáziával megalkotta a kommunizmus rémtetteinek enciklopédiáját.
A Hiába tehát jóval megelőzte Orwell Állatfarm-ját (1945) és 1984 című regényét (1949), s miközben Orwell művei világhódító útjukra indultak, Szathmárinak titkolnia kellett Budapesten, hogy van egy regénye, amely legalább olyan érdekes, mint a két világsiker.
„Az én meggyőződésem szerint a hiba magában az emberi természetben van. Mind magasabb régiókba emelkedett előttem Az ember tragédiája, az örök boldogtalanság törvényének felfedezése. Minden időkben, mindig ugyanazt fogja átélni az ember. A próféták véréből mindig új zsarnokság fog kisarjadni, kísértetiesen azonos tünetekkel, és az ember mégis mindenkor reménykedni fog, hogy csak a jelszóban van a hiba: új tanok, új jelszó mindent rendbe fog hozni. Sőt, azt is hinni fogja, hogy a jelen rendszer lényegében más, mint a régi, csak éppen nem az igazi. Az majd a következő lesz” — írta, jelezvén, hogy nemcsak a marxizmus és proletárforradalmiság gyilkos szatírája a könyv, hanem az emberiség megváltozhatatlanságának példázata is.
A regény cselekménye 2082-ben játszódik Magyarországon, egy képzeletbeli kisvárosban és Budapesten, ahol a Gellért-hegy új neve Lenin-hegy, tetején az ijesztő méretű forradalmi emlékművel, a Rókus kórház még mindig létezik a sok lebontási javaslat ellenére, s a Thököly út végén, Zuglóban az „élproletárok” minden luxussal felszerelt palotanegyede található. Megdöbbentő pontossággal határozza meg (1932-ben!) a második világháború kitörésének évét, megjósolva, mely országok háborúznak egymással. A háború után egy világforradalom következtében hatalmas szovjet köztársaságok (önkényuralmak) alakulnak ki, hogy aztán az 1980-as években lezajlott újabb forradalmakban kivívott „népjogokat” az új hatalom visszavonja, s — ismét a marxizmus nevében — kialakítsa saját önkényuralmát. Az egyetlen és mindenható filozófia itt a marxizmus, és Marx „látnok, mert előre megjósolta a proletariátus győzelmét. Az élproletariátust, a termelés vezetőségét Marx alapította”. A luxuséletet élő élproletárok mellett csak két társadalmi csoport van: a fejmunkásoké (szellemi dolgozók, a hatalom kizárólagos szolgálatában) és a gépészek (a társadalom páriái, az anyagi javak termelői). Ebben a társadalomban az élet minden jelensége kísértetiesen a közelmúlt szocializmusához hasonló, s innen próbál kimenekülni Hajós, a regény főhőse, amikor — a szovjet engedélyével — megalapít egy független „önellátási telepet”, egy más élet megteremtésének reményében…
324 nyomtatott oldalak
Első kiadás
2013
Kiadás éve
2013
Már olvasta? Mit gondol róla?
👍👎
fb2epub
Húzza és ejtse ide a fájljait (egyszerre maximum 5-öt)