Szepes Mária

Szibilla – Jegyzetek az életemhez – Napló 1929–2004

Értesítsen, ha a könyv hozzá lesz adva
Ennek a könyvnek az olvasásához töltsön fel EPUB vagy FB2 formátumú fájlt a Bookmate-re. Hogyan tölthetek fel egy könyvet?
„Mindenekfölött valami kollektív jóságot szeretnék megvalósítani magamban. Minden élő felé egyformán áradó, végtelen gyöngédséget és megbocsátást."

A kötet Szepes Mária személyes naplója, ezért nagyon intim hangvételű. Különleges ajándék, hogy bepillanthatunk abba a szellemi folyamatba, amelyen keresztül az ezotéria nagyasszonya eljutott odáig, ahol most tart. Néha úgy érez, úgy viselkedik, mint egy hétköznapi háziasszony, máskor pedig egy sokat tapasztalt, mindentudó Mester – nagyon érdekes és felemelő érzés olvasni, szinte együtt gondolkodni vele. Már a XXI. századot éli, s ahogy ő mondja:

„Emberi szempontból valóban tökéletes magányban, rokonok, kortársak és átmeneti, bár akkor mélynek tűnő barátságok nélkül. Lelkemben mégis szelíd öröm zsolozsmáz."

Kövessük most beteljesült jósálmai és álommá lett valóságai közé – a naplóján keresztül.
Ez a könyv jelenleg nem érhető el
232 nyomtatott oldalak
Kiadás éve
2014
Már olvasta? Mit gondol róla?
👍👎
fb2epub
Húzza és ejtse ide a fájljait (egyszerre maximum 5-öt)