A kormányzó halála II. Változó metaforák

Őszintén szólva néha nagyon irigylem magát.
Irigyel? Nem igazán értettem, mit is akar mondani. Elképzelésem sem volt, mi olyasmim lehet nekem, amire ő sóvároghatna. Neki mindene megvan, nekem meg semmim sincs.
– Ugyan mit irigyel bennem? – tettem fel a kérdést.
– Gondolom, maga soha nem érez így senkivel szemben, igaz? – kérdezett vissza.
Hagytam némi szünetet, míg végiggondoltam. – Valóban nem nagyon fordult még elő mostanáig, hogy bárkire is irigykedtem volna.
– Hát éppen erről beszélek.
Hát pedig már Juzu sincs mellettem – gondoltam. Őt most valahol egy másik férfi tartja a karjaiban. Időnként odáig jutok, hogy úgy érzem, magamra hagytak a világ peremén. Viszont ettől még nem akartam sohasem másnak a helyében lenni. De ezen tényleg olyan nagyon sok csodálkoznivaló lenne?