Books
Dénes Zsófia

Úgy ahogy volt és

A 97 esztendős Dénes Zsófia életpályája nemcsak időben ível át páratlanul hosszú szakaszt — közel egy évszázadot –, hanem sorsfordító eseményekben, jelentős és érdekes találkozásokban is mérhetetlenül gazdag. E találkozások élményei ihlették azt a remekbe sikerült portrésorozatot jelentős magyar kor— és művésztársairól, amelyet itt egybegyűjtve nyújtunk át az olvasónak.
Ahogy maga az írónő mondja: „Amit ebben a könyvemben megírtam, az ilyen formában nálunk talán szokatlan. Élménykönyv magyar kortársaimról, akik valamennyien alkotók voltak, akár írtak, akár festettek, színpadon játszottak vagy a tudománynak éltek.
A nincstelen küszködőkön kívül másfajta ember engem, az írót, sohasem érdekelt. De a kiváltságos egyéniségeket figyeltem és megjegyeztem magamnak. Ami e találkozások élményeiből bennem a mai napig megmaradt, igyekszem átadni a fiatalabbaknak, mert már szinte alig akad az ábrázoltak közül, akikkel ők még találkozhatnak.”
„Akikről írok — kevés kivétellel — az új forradalmát érlelték magukban, amellyel a kor terhes volt. És hiszem, ez teszi érdemessé, hogy aki még együtt volt velük, az a látható és láthatatlan dolgok fehér és fekete kőtükrével tükrözze őket.”
436 nyomtatott oldalak
Első kiadás
2013
Kiadás éve
2013
Már olvasta? Mit gondol róla?
👍👎
fb2epub
Húzza és ejtse ide a fájljait (egyszerre maximum 5-öt)