Ki vagyok én? Jó anya vagyok? Jól csinálom? – merül fel gyakran az anyákban. Néha ki is mondja a kérdést, máskor csak a szemében kanyarog a kérdőjel. Miért kérdezzük ezt? Miért fontos, hogy elég jók vagyunk-e? Miért leszünk bizonytalanok, ha más másként csinálja, másként tudja, másként érzi? Ha neki könnyebben megy? Miért neurotikusak, túlaggódók a mai anyák? Miért érzik úgy, hogy folyamatosan bizonyítaniuk kell a különféle szerepeikben: anyaként, társként, szeretőként, munkaerőként? Miért nem tudnak felhőtlenek lenni? Miért csupa kérdőjel számukra az anyaság? Miért nem tudjuk az élet természetes részeként kezelni? Miért nem érezzük az anyai ösztönt? – ezeket a kérdéseket teszi fel és válaszolja meg az Anyapszichológia c. könyv. Igyekszik megfogalmazni a kimondhatatlant: az anyák szerteáradó érzelmeit. A bűntudatot, az aggódást, a félemet, az egymásban való feloldódást, a testi és lelki szimbiózist, a szeretetet. Azt, ahogyan a kislányból nő, a nőből anya válik. Végigkísér az anya belső utazásán a fogantatástól kezdve a várandósságon át a szülésen keresztül egészen a gyermek felnőtté válásáig. Miért fontos foglalkoznunk az anyaság lélektanával? Mert a gyermeknevelési praktikák és jótanácsok mit sem érnek, ha az anya nem ismeri saját magát. Ha lelkiismeretfurdalása van, ha szorong, ha depressziós, ha a fáradtságtól annyira kétségbeesett, hogy már bármire képes lenne, csak végre csend legyen. Ha nem képes befelé figyelni és felismerni, mire is van valójában szüksége a gyermekének, mert annyira leköti, hogy mások elvárásainak megfeleljen.
