Könyvem címéhez hozzá kell még tennem, hogy bocsássa meg az olvasó, ha olyan mondanivalóimra is akad, amelyekre nem lehet éppenséggel ráhúzni a „furcsaság” jelzőt. Az érdekesség indokolta, hogy tarkítsam velük a furcsaságokat. Ami az anekdotákat illeti, hogy ebből a műfajból érdemes egyet-mást megóvni a feledéstől, arra nézve utalok egy példára. Tudnivaló, hogy a Magyar Tudományos Akadémia megszerezte Széchenyi István naplóit és egyéb feljegyzéseit. Van közöttük két kisebb jegyzetkönyv; egyiknek fedelén ez a felirat olvasható: „Jó és rossz, amit tapasztaltam”. (Das Gute und Schlechte welches ich erfahren.) Érdekesebb tréfákat, anekdotákat, adomákat örökített meg bennük, amelyeket az 1814–1815 években, bécsi tartózkodása során hallott, s neki különösen megtetszettek. Tarka összevisszaságban buggyannak ezek fel — a fiatal Széchenyinek nyilván nem volt egyéb célja velük, mint hogy elraktározza és későbbi időkre is felidézhetővé tegye a mosolyt, amely elcsattanásuk alkalmával ajkán végigsuhant. Közlök néhányat magyar nyelven.
