Itt következő művem: az Ősök és utódok, közel huszadik kötete Apocalipsis humana című sorozatomnak. Műfaját tekintve: kró¬nika, mert anyagában, amely rendelkezésemre állott és amelyből a mű kialakult (mondhatnám azt is, hogy szinte a múltból kibontakozott), hiteles és kézzelfogható, mint ahogy ezt bizonyítják is birtokomban lévő levelek, jegyzetek, könyvek és okiratok, akárcsak írásban megörökített, vagy fülem hallatára elhangzott vallomások — egy távolélő idegen földrészen megtelepedett barátomnak őseivel, elődeivel és ez ősök és elődök leszármazottaival kapcsolatos jegyzetei, levelei és vallomásai. Ez a mű teljes egészében a polgári erények dicsérete, jobban mondva: az emberi erényeké, hisz emberi küzdelmekről van benne szó, hűségről, kitartásról, szegények megbecsüléséről, emberségről és szorgalomról, majd arról a diadalról, mely mindezeket az erényeket végül is az egyetemes élő emberiség nehéz küzdelmeinek viszonzásaképpen betetőzi, mondhatnám megkoronázza. A természeti erők és az emberi sors játékos hatalmának krónikája ez a kötet, egy szegény vándorlegény délutánjának, estéjének és éjszakájának történetén keresztül, aki pandúrok, útonállók, kolerások és vadállatok ellenére is útnak indul Parasznya községből át a hegyeken Máramarosszigetre, hogy oda épségben beérkezzék a múlt század hatvanas éveiben, mert vele még tervei vannak a sorsnak és a természetnek: kétszer megnősül, gyermekeket nemz, felépíti a kézművesek székházát Máramarosszigeten, és akinek utódai szétszóródva a földön, ellepik és egyszer majd meghódítják a világot. Ez a mű értelme, ez a krónika példázata, mondanivalója. A színtér pedig a múltszázadbeli máramarosszigeti vad hegyek, majd a századvégi Máramarossziget, az első háború utáni lerongyolódott Budapest, majd ismét Alexandria, Svájc, az észak-amerikai Catskill hegyek és Santa Cruz, Patagónia.