Books
Palotai Boris

A madarak elhallgattak, A férfi

Palotai Boris, a kétszeres József Attila díjas írónő, emlékezetes sikerű két kisregényében — A madarak elhallgattak és A férfi — az elmúlt harminc-egynéhány év igen fontos élettényének állít emléket: a túlélésnek. Mindenki, aki üldöztetés, tragikus veszteségek után megélte a felszabadulást, túlélővé vált. Túlélte az elpusztultakat, túlélte társát, gyermekét vagy szerelmét, s nemegyszer túlélte saját halálát is. Az élet nem adta meg magát könnyen a gyászolóknak, s a gyászolók nem adták magukat könnyen az életnek. Titkos temetővé vált az emlékezet. Sokszor évtizedek múltával derül fény arra, hogy kiért visel gyászt, miért érzi még mindig túlélőnek magát egy-egy barátunk.
A madarak elhallgattak című kisregény egyszerre két síkon és két időben, a legközvetlenebb jelenben és 1944 nyarán játszódik. Nádai Gábor író balatoni nyári pihenője alatt felfakad egy másik balatoni nyár, az 1944-es nyár emléke. Egy mindmáig bevallatlan, s most sürgető erővel feltörő, regénybe kívánkozó szerelem fájdalmas emléke. Feltámad papíron Ágnes, akit az író a Balaton mellett ismert meg a háború utolsó hónapjaiban, felragyog a múltból az üldözött, a deportálás elől bújkáló lány szenvedése. Ágnesé, akit a szerelem találékonysága sem tudott megmenteni a rá leselkedő végzet elől, Ágnesé, aki „ha már meg kellett halnia… valamiért… mint aki vállal valamit. Nem egyszerűen azért, mert van, s ez már elég ok arra, hogy ne legyen”.
A másik kisregény, A férfi az emlékezés lírája és az erkölcsi biztonság nyugalma nélkül néz szembe nemcsak az elhurcolással, hanem az ezt végrehajtó vagy megakadályozni próbáló környezettel is. Kemény és keserű mű, a vad életvágy és a kegyetlen igazságérzet párharca zajlik benne. Az asszony, aki gyermekei és férje nélkültér vissza a haláltáborból, dermedt lélekkel és legyengült testtel, apró, észrevehetetlen, csikorgóan nehéz léptekkel kezd elegyedni az élőkkel, még azzal a régi tanítónőjével is, aki valóban sokat tesz érte, és gyengéd türelemmel ápolja. S amilyen nehezek voltak az első mozdulatok, olyan szédítően robban rá az élni akarás. Előbb csak a testté: csak a szeretkezés fűzi a férfihoz, aki útjába akadt. Aztán a lélek is felébred: szerelem lesz a kapcsolatból. S az asszony, aki túlélte már egyszer a halálát, azt nem élheti túl, hogy meg kell tudnia: szerelme a legméltatlanabb érzés, ami csak létezhet, hogy öntudatlanul megbecstelenítette magát a férfival. Nem élheti túl, hogy megismerte a férfi múltját.
Mindkét kisregény alapján film is készült: A férfi-ból televíziós filmet forgattak, A madarak elhallgattak alapján készült a Nappali sötétség, amely a locarnói filmfesztiválon a zsűri különdíját nyerte el.
316 nyomtatott oldalak
Első kiadás
2013
Kiadás éve
2013
Már olvasta? Mit gondol róla?
👍👎
fb2epub
Húzza és ejtse ide a fájljait (egyszerre maximum 5-öt)