Betti Kollár

– Helló, Sere – dobta le magát mellém Ace, mire a kezem megállt a levegőben, a villámat fogtam, rajta egy falatnyi rántott sajttal és egy darab krumplival. Egyszerre unott, ugyanakkor szánakozó pillantással jutalmaztam az újonnan érkezettet, ő azonban csak mosolygott.

– Máshol is van ám hely – intettem a fejemmel a szomszédos asztalok felé, de persze esze ágában nem volt elülni.

– Eli – mosolygott negédesen Elianára, aki csak lesütötte a szemét, és nem kommentálta a történteket, csak visszafogottan bólintott, és sietve nekilátott az asztalterítőt bámulni.

Egy pillanattal később megérkezett a Rhett gyerek is, és helyet foglalt Eli mellett, akit viszont ez már lényegesen jobban lázba hozott. A srác csak biccentett felém, én pedig utánoztam a mozdulatát. Nem emlékeztem, hogy találkoztunk volna azelőtt, és felmerült bennem a halvány gondolat, hogy mivel ő ült az én asztalomhoz, úgy volna illendő, ha elárulná nekem a nevét, én is elmondanám az enyémet, aztán kezet fognánk, nem? Nagyon rövid idő alatt leesett azonban, hogy ezzel túl sokat várnék el.

– Sere vagyok – mutatkoztam be gúnyos hangsúllyal a srácnak, hátha veszi a lapot.

– Aha – felelte, mire nagyot sóhajtva grimaszoltam. A vártnál sokkal fárasztóbb szemeszternek ígérkezett.

Inkább ettem tovább a rántott sajtomat, amire a választásom esett néhány perccel azelőtt, mikor még abban a hitben voltam, hogy nyugodtan elfogyaszthatom késői ebédemet. Feltűnt, hogy Ace nem hozott se tálcát, se kaját, sőt még csak rendesen sem ült, hanem teljes testével felém fordult, székét a támlás részével felém perdítette. Lábát kétoldalt átvetette, kezét pedig a hát megtámasztására megalkotott falapon nyugtatta, és leplezetlenül engem bámult.

– Nincs valami más dolgod? – kérdeztem kedvesen, szándékosan tele szájjal.

Most épp pont nincs

Akkor keress magadnak. De ne itt

– Nem akarok.

– Pedig sokkal jobb lenne, hidd el.

– Mégis kinek?

– Nekem mindenképpen

– Ugyan, Sere. Ezt te sem gondolhatod komolyan

– Te nem gondolhatod ezt komolyan.

– Mindenesetre, ahogy elnézem, akadnak itt még páran, akik szintén örülnének, ha máshol trónolnál

– Miről beszélsz? – érdeklődött oldalra billentett fejjel.

– A sok áhítatos sóhajról

– Az áhítatos sóhajok gazdáira.

– Jól sejted. Féltékeny vagyok rájuk. Tudod, miért?

– Izgatottan várom, hogy megtudjam

Mert azoknál az asztaloknál nem ülsz ott.