Books
Révay József

A szerelmes delfin

A mesékből, mítoszokból, mondákból előbb alakulhatott ki a novella — amely magát az egyszerű mese vázát adja, zárt, tömör, szinte drámai szerkezetben –, mint a regény, amely epizódokkal tarkított, terjedelmes és szétfolyó formájában már a legkorábbi romantika motívumait őrzi és mutatja. Éppen a regényekből derül ki, hogy az irodalmi elbeszélésnek, a novellisztikának kezdettől fogva a szórakoztatás volt a célja. Ezért használja szüntelenül a csodás jelenségeket, a rémtörténeteket, a rablóromantikát, a boszorkányhistóriákat, a varázslatot, az elképesztő úti kalandok elbeszélését, az utópisztikus ábrándozást, s mindenekfelett az erotikát, vagyis a szerelmet (mert az erotikának az ókorban nem volt meg az a rossz ízű mellékértelme, mint ma: egyszerűen annyit jelentett, hogy „szerelem”). Szinte magától értetődik, hogy az Kr. e. II. sz. óta kialakult olvasóközönség érdeklődését (az anekdotikus és érzelmes történetkék, az anekdoták és humoreszkek, a méregkeverések s egyéb novellisztikus témák mellett) elsősorban a szerelmes elbeszélések, s ezek közt is a csiklandós erotika izgalmas és mindig népszerű termékei csigázták fel és kötötték le.
491 nyomtatott oldalak
Első kiadás
2013
Kiadás éve
2013
Már olvasta? Mit gondol róla?
👍👎
fb2epub
Húzza és ejtse ide a fájljait (egyszerre maximum 5-öt)