A toszkán ékszerész öröksége

Felkapcsolta a villanyt. Felállt, és beengedte a kutyát, de furcsa módon Argento is ott állt Beppe mögött. A macska és a kutya soha nem aludtak a hálószobában. A kutyának a lépcső alatt volt az ágya, a macska pedig, amennyire Olimpio tudta, addig bolyongott éjszaka a házban, amíg nem talált egy kedvére való könyvespolcot.
Lenézett az állatokra.
– Mitévők legyünk, barátaim? – kérdezte hangosan. Megfordult, hogy visszabújjon az ágyba, de ahelyett, hogy a saját oldalára ment volna, Mateldáéhoz lépett. Becsusszant a takaró alá. Lekapcsolta a villanyt, a kezét összekulcsolta a feje mögött, és úgy nézett fel a sötét mennyezetre, mintha az egy színház üres színpada lenne. És a színpadon megjelent a fiatal Matelda. Olimpio csatlakozott hozzá, már abban a pillanatban, amikor először találkoztak. Végignézte, ahogy szerelmük története kibontakozik. Emlékezett arra, hogy Matelda mit viselt, hogyan mozgott, emlékezett az illatára és a mosolyára. Ő volt az egyetlen nő az életében, akivel beszélgetni tudott, és mivel úgy gondolta, hogy ez lehet a boldog házasság kulcsa, folytatta a beszélgetést. Egyetlen nőt szeretett, és micsoda nő volt!
Beppe felugrott az ágyra, és Olimpio mellkasára hajtotta a fejét. A férfi gyengéden megveregette a kutyát, amikor érezte, hogy négy puha macskatalp sétál fel a lábán a mellkasáig. Argento elhelyezkedett a párnán Olimpio és a fejtámla között. A három gyászoló hamarosan álomba merült, és együtt aludtak egészen hajnalig.

Elmondtam az unokáimnak az elefánt történetét, amelyet Pietro Cabrelli, az apósom mesélt el nekem. Ő egy embertől hallotta, akivel sok-sok évvel ezelőtt Indiában találkozott. A történet végén az elefánt meghal, de én az évek során megváltoztattam a befejezést, mert úgy láttam, a gyerekek megijednek tőle, ezért életben hagytam az állatot. Kedves család, ti magatok írjátok a saját sorsotokat! A ti kezetekben van a történetetek vége, és egy új történet kezdete minden alkalommal, amikor egy baba születik. Isten tudja, hogy mit cselekszik!

MANIFESTO DELLA FAMIGLIA[107]

Család. Mi vagyunk az istálló, a cirkusz és a színpad, a fórum, a játéktér és a pálya. Mi vagyunk a szerkezet, az építmény és a bástya. Mi vagyunk a megnyugvás, a vigasz és az álom; a köztünk lévő kapcsolat a táplálék és a remény. Ha a család fennmaradását a szeszélyre vagy a véletlenre bízzuk, azt tekintsük elhanyagolásnak, és a család a gyökerénél pusztul el. A családot a munka, a szórakozás és az ambíció fölé kell helyeznünk. Kell hogy legyen egy tervünk a növekedéshez és a gyarapodáshoz. Család nélkül az élet kevesebb: események puszta sorozatává, unalmassá, nyomorúságok litániájává és a magány felé tartó vánszorgássá válik. Közös cél nélkül a termelékenység és az igyekezet helyébe lassú hanyatlás lép, amelyet a nélkülözés követ. Ha a család elbukik, a világ is elbukik.