Anyaseb

„Ha sikerül megértenünk az elménk tudatos és tudattalan működései közötti kölcsönhatásokat, új lehetőségek tárulnak fel előttünk. Képessé válunk az öngyógyításra, szokásaink megváltoztatására, előítéleteink leküzdésére, kapcsolataink újraépítésére, és eddig ismeretlen képességeink feltárására.”

A várakozás a megmentőre bizonyos fokig éretlenségben tart minket. Ahhoz, hogy a tudatos női erőt valóban birtokolhassuk, el kell választanunk a saját anyánk személyét az archetipikus anyától.

Sok felnőtté vált lány tudat alatt még mindig fél attól, hogy nem fogadják el, ha nem hoz ugyanolyan áldozatot, mint az őt megelőző generációk. Ez a félelem gyakran öntudatlanul is a saját gyermekei ellen irányul.

A nők dühe tabutéma, és ennek jó oka van: ha egyszer csak elkezdenénk sokan, nyíltan beszélni róla, akkor valószínűleg meg kellene változnia néhány dolognak.

Nincs más kapcsolat az életünkben, amelynek olyan korlátozó vagy felszabadító ereje lenne, mint az anyánkkal való kapcsolatunk.

„A környezetszennyezés csupán a belső lelki szennyezés látható megnyilvánulása: öntudatlan egyének milliói nem vállalnak felelősséget saját belső világukért.”4

•Nem érezzük eléggé biztonságban magunkat ahhoz, hogy hozzánk méltó helyet foglaljunk el, és hangot adjunk a meggyőződéseinknek.

•Úgy rendezzük be az egész életünket, hogy „ne zavarjunk túl sok vizet”.

•Szabotáljuk önmagunkat, amikor éppen meglépnénk valami számunkra fontosat.

•Öntudatlanul anyánk engedélyére vagy jóváhagyására várunk, mielőtt tennénk valamit saját magunkért.

Az anyaseb elszigeteli a nőket önmaguktól, egymástól és a valódi szabadságuktól. Kollektív traumánk generációkon keresztül kezeletlenül gennyesedett, amely az anya-lánya kapcsolatot egy soha meg nem nyerhető hatalmi harccá torzította. Túl nagy ára van annak, ha figyelmen kívül hagyjuk az anyasebet. A megtagadott anyasebet egészen biztosan továbbörökítjük a jövő generációira.

Személyes életünkben ez azt jelenti, hogy

•Folyton az a homályos érzésünk van, hogy valami nincs rendben velünk.

•A kudarctól vagy a visszautasítástól való félelmünkben soha nem bontakoztatjuk ki teljesen a képességeinket.

•Nincsenek stabil határaink, és homályos képünk van önmagunkról.

•Úgy érezzük, nem vagyunk elég értékesek vagy tehetségesek ahhoz, hogy megteremtsük azt, amire igazán vágyunk.