Szellemes, kedvesen és megértően kaján, az emberi gyengéket tipikus női éleslátással tollhegyre tűző, hosszabb-rövidebb írások sorakoznak egymás után Palotai Boris új kötetében. A mindennapokból ellesett alakok, figurák, típusok és sorsok tűnnek fel egy-egy pillanatra ezekben az írásokban; a manöken pl., aki kihízik a munkaköréből, vagy a mellőzött nő, akinek egyetlen vágya, hogy egyszer az életben ő késsen el a randevúról, a szürke hivatalnoklány, akinek az életformáját teljesen felborítja a kölcsön-fridzsider, és így tovább. Nem „hősök” tehát, de nem is „ördögök”, s az írónő a kötet ironikus címével is arra szeretne utalni, hogy nem is olyan biztos, mennyi ezekben a dolgokban a „hiba”, és mennyi az örök emberi gyengeség, ami mindenkor elválaszthatatlanul hozzátartozik a hétköznapok történetéhez, az emberi élethez.
