Books
Ráth-Végh István

Fejedelmi bálvány

„Frigyes Ágost, másképpen Erős Ágost szász választó és utóbb lengyel király, mintaképe volt a versailles-i példa után loholó német választófejedelmeknek. Köteteket írtak ugyan össze róla, mégsem haladhatok el mellette; az ő alakja nélkül hiányos maradna az épületes arcképcsarnok. Ami a köteteket illeti, nem annyira kevéssé dicsőséges politikai szereplésével szolgált rájuk, mint inkább őrületszámba menő pazarlásai és a szeretőtartás körüli csúcsteljesítményei ihlették meg az életrajzírók tollát. Protestánsnak született és nevelkedett, de amikor kinyújtotta kezét a lengyel korona után, a katolikus vallást is hozzá kellett markolnia. Nem sokat habozott, otthagyta a protestáns istent, akinek kegyelméből eddig uralkodott, és hűséget esküdött a katolikusnak…”
464 nyomtatott oldalak
Első kiadás
2013
Kiadás éve
2013
Már olvasta? Mit gondol róla?
👍👎
fb2epub
Húzza és ejtse ide a fájljait (egyszerre maximum 5-öt)