Apám óriás lesz

Haász János egybefüggő történetté összeálló novellákkal jelentkezik. Megindító kötete időutazás a folyton velünk lévő múltba, keserédes időkapszula a kopottas, más szempontból életteli, mobilok és internet nélküli ’80-as évek rakétamászókás, télifagyi ízű világából. Rozsdás hidak és futballpályák, matchboxok és gombfocik, balatoni vágyálmok, ismerkedés Edda-koncerten, kisvárosi és budapesti kalandok — és mindennek középpontjában egy apa, akit hőssé nagyít a gyermeki emlékezet. Felnövéstörténet, amelynek fő tétje nem az, milyen felnőtté válunk, hanem hogy miként maradhatunk meg közben gyereknek. A Telex.hu-ról jól ismert tárcaszerző szövegei különleges gyűjteményt alkotnak: mint egy régóta vágyott gombfoci-válogatott tagjai.
„…megőrzöm magamban a város látványát, a körutat, ahonnan eltűntek a sarki kifőzdék, a Blahát, a Deákot, a földalattit, a városligetet, viszem magammal azt a megöregedett, összetöpörödött várost, mint régi fotókat, amiket elhalványítanak az évek, és mindegyik fotón, ahogy a város mindegyik pontján, csak egyetlen kis részlet marad éles, mintha az a kis részlet abban a pillanatban készült volna, mintha az élet minden pillanata az a pillanat lenne a város minden pontján, egy ballonkabátos férfi, aki egy kisfiú kezét fogja.”
„Remek gyulai próza ez, a viharsarok pazar ízeivel! Pontos, mint Krasznahorkai, nosztalgikus, akár Kiss László, és finom, mint Kiss Ottó. Haász János megvárta, hogy érett prózaíróként debütálhasson, és elég távol legyen tőle a gyerekkora, hogy nagyon tudja szeretni.” — Grecsó Krisztián
«Haász János könyve szép, szilánkos apakönyv, szövegeiben a jövő súlya fájdalmasan roppantja szét egy kisvárosi gyerekkor mindennapjainak törékeny valóságát.» — Dragomán György, író
«Van irodalmi hagyománya annak, hogy életünk beavatás-történeteit meséljük: közösen értett személyes mítoszt csinálunk. Nem is tudom, van-e a kortárs magyar prózában ma olyan író, akinek ez nem volt elrugaszkodása Garaczitól Dragománon, Jónás Tamáson, Háy Jánoson át Grecsó Krisztiánig, Krusovszky Dénesig és tovább.” — Beck Zoltán, zenész, író
«Apa olyan, mint a kémény, füstöl és legyőzi a gravitációt — mondja a főhős. Ez a könyv gyönyörűen meséli el, milyen az, amikor a kémény már képtelen legyőzni a gravitációt, de a fiú mégis képes mindegyre újraépíteni ezt a kéményt a képzeletében.» — Mécs Anna, író
«Ez a kötet arról szól, hogy lehet úgy felnőni, hogy az ember sose nőjön fel. Meg arról is, milyen, amikor nem csak az ujja, de a szíve is örökre össze van sportozva.» — Csepelyi Adrienn, író, újságíró