Krúdy Gyula világa álom és valóság, múlt és jelen, költészet és látomás különös, varázsos elemeiből épült. Századunk magyar irodalmának egyik legszuverénebb költői világa ez, mely lélekrajzban, időkezelésben, nyelvileg és formailag sok mai prózatörekvést megelőzött. Csillogóan lírai, humorosan groteszk, ironikus és keserűen szatirikus, rajongással és lemondással teljes, szándékoltan ódivatú és merészen modern. Krúdy izgalmas szerepet teremt magának: az elkésett lovag vagy a huszadik században itt maradt „utolsó gavallér” szerepét, biedermeier idillt játszik, s titkon dantei pokolkörökben jár; pénzzel, itallal, szerelemmel, halállal viaskodik, mint Ady. Képzelete arabeszkjeibe, bűvösen zsongító stílusába bújtatva hitelesen idézi a való életet is: a nyíri csend pusztuló dzsentrivilágát vagy a századvég-századelő korrupt, mulató-züllő éjszakai Pestjét. Hősei többnyire hajótöröttek, mélyen átérzik a kor minden nyomorúságát, s félmúltba süllyedő, réveteg jelenükben valami „sohanemvolt” életforma boldogságát keresik.
Vitalitása, bohémsága, látszólag problémátlan termékenysége ellenére Krúdy íróként is gyötrődő ember, már-már zavarba ejtően bonyolult jelenség, s életében és művében annyi a vélt és valódi ellentmondás, hogy igazi megértéséhez és méltánylásához fokozott gonddal kell megnéznünk: honnét és hogyan indult, mit hoz magával, milyen tényezők alakítják életét és művészetét.
Szabó Ede könyve ezzel a „fokozott gonddal” készült: pontos, alapos életrajz és összefüggő életműelemzés, nélkülözhetetlen dokumentumanyag és nagyszerű esszé.
