bookmate game

Könyvek

Powerless – Hatalom nélkül
A hatalmas TikTok-siker után végre magyarul is olvasható a nemzetközi bestseller!
Újabb 100 történelmi tévhit
Ebben a kötetben 100 történelmi tévhit című könyvemben, olyan tényekre és értelmezésekre szeretném felhívni a figyelmet, amelyeket a történettudomány már régen megcáfolt, de ezek a cáfolatok mégsem terjedtek el szélesebb körben. Az egyszerűség kedvéért ezúttal is meglehetősen különböző megállapításokat foglaltam össze,, tévhit" néven: akadnak itt téves adatok, felületes megállapítások, elavult kutatási eredmények, elsietett értelmezések, rosszindulatú híresztelések, megszépítő vagy befeketítő történelmi legendák, sőt, egyszerű pletykák is.
Párarajzok
Jó néhány mesét rejtettem a párarajzok mögé. Mert most egy könyv erejéig csak visszatértem az útközben megesett történeteimhez. Mondjam, hogy ez a «műfaj» a kedvencem? Hol mosolyos, hol könnyes ismerkedős játék. Nincs nagy hűhó körülötte, elég, ha fölszáll az ember egy vonatra, keresztbe teszi a lábát, és figyel.
Amit a fiamnak tudnia kell a világról
Hogy milyen szülőnek lenni, arról mindenkinek más a véleménye, de azt, hogy a gyereknevelés számos nehézséget, buktatót, vicces és megható fordulatot tartogat, senki sem vitatja.
A szerelem-ből csavargó lett
A hollywoodi színésznőként és forgatókönyvíróként is ismert Jane Allen regénye a hollywodi Superfilm stúdiójában dolgozó titkárnők, producerek, színészek, színésznők egymáshoz írott leveleinek, feljegyzéseinek és napló bejegyzéseinek montázsa alkotja, melyből a Szerelem című film forgatásának és a elkészültének nehézségei bontakoznak ki.
A Mennybemeneteli Iroda
Haklik Norbert hét éve él Brnóban, ahol egy világcégnagy kreativitást igénylő, középvezetői posztját tölti be. Munkájához ahétköznapokban öt-hat nyelvet használ, de szerencsére magyarul sem felejt, ésszerencsére ír.
A márkinő titka
„Budai Lotti a történelmi regények koronázatlan királynője."
Az elveszettek
Egy gyönyörű, távoli szigeten ébredsz. Szikrázó, kék óceán, arany naplemente, a homokban alig egy-két lábnyom. De ez nem szokványos vakáció. Ez nem szokványos vakáció. Nem szokványos sziget. Nem szokványos strandolvasmány.
A mutatványos
Pest, 1847. Forró nyári este. Miközben a gazdagok egy estélyen mulatnak, a háttérben az osztrák titkosrendőrség, a magyar politikai vezetők és a tolvajokból lett Árnyak csoportja fut versenyt az idővel. A tét: Magyarország függetlensége.
Az orákulum éjszakája
«Képtelenség letenni, ezzel együtt gyönyörűségesen komplex és nyugtalanító. Valóságos matrjoskababa, amelyben minden történetben találunk egy újabbat — vagy éppen irodalmi Rubik kocka, amelynek, ha ugyan van megoldása, az tökéletesen egybevág a valóság természetével.» — Boston Globe
Aliz csodaországban és a tükör másik oldalán
A kötet Lewis Carroll töretlen népszerűségnek örvendő, időtlen klasszikusnak számító két Aliz-regényét tartalmazza Varró Zsuzsa és Varró Dániel modern fordításában.
A szerelem képlete
Harmadéves doktorandusz hallgatóként Olive nem hisz a tartós romantikus kapcsolatokban, de a legjobb barátnője igen, és ő emiatt kerül ebbe a helyzetbe. Anh meggyőzéséhez, hogy randizik és jó úton halad a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” felé, többre van szüksége néhány kézlegyintéses Jeditrükknél. A kutatóknak bizonyítékok kellenek. Úgyhogy mint bármelyik magára valamit is adó biológus, Olive pánikba esik, és megcsókolja az első férfit, akit meglát. Ez a férfi nem más, mint Adam Carlsen, a fiatal, menő egyetemi tanár, aki közismert seggfej. Ezért Olive teljesen padlót fog, amikor a Stanford ügyeletes laborzsarnoka beleegyezik, hogy titokban tartja a színjátékot, és a kamupasija lesz.
Tündérvölgy
A című könyv Kukorelly Endre kiváló esszégyűjteménye, amely a kortárs irodalom, művészet és társadalom fontos témáit járja körül. Az esszékben Kukorelly Endre személyes tapasztalatait és gondolatait osztja meg az olvasóval, miközben széles körű kutatásokat és szakirodalom elemzéseit is felhasználja. Az esszék izgalmas és provokatív kérdéseket vetnek fel, például a kultúra és az identitás kapcsolatáról, az irodalmi és művészeti műfajok határairól és a kulturális globalizáció kihívásairól.
A kilencedik
Elegáns és nyomasztó könyv. Bátor könyv, amely ismeri a félelmet. Mint a jó irodalom mindig, rólunk szól, éljünk bárhol is a világon.
Ezt a szobát nem lehet megenni
Nicol Hochholczerová könyve váratlanul nagy port vert fel irodalmi és nem irodalmi berkekben is, mivel egy 12 éves kislány és 50 éves tanára szexuális kapcsolatát ábrázolja.
Tisztaság
Pip Tyler fiatal, és egyelőre nincs pontosan tisztában vele, hogy ki is ő. Annyit tud, hogy a keresztneve valójában Purity, hogy előbb-utóbb vissza kell fizetnie 130.000 dollárnyi diákkölcsönt, hogy anarchistákkal lakik egy oaklandi foglalt házban, és hogy egyetlen rokonával, az édesanyjával viszontagságos kapcsolatban áll. Viszont fogalma sincs, ki az apja, miért él az anyja elszigetelten, álnév alatt, és neki, Pipnek egyáltalán mikor lesz már normális élete.
A halál és a pingvin
Viktor önjelölt íróként, egy királypingvin társaságában tengeti napjait a maffiaháborúktól zajos Kijevben, mikor szokatlan állásajánlatot kap a helyi lap főszerkesztőjétől. Magas fizetség fejében írja meg még élő kijevi elöljárók és hírességek nekrológját.
Párizs–Budapest metró
Egy beszélgetés során döbbentem rá, hogy Magyarországon szinte senki sem foglalkozik az itthon született, de külföldön ismertté vált alkotókkal, ezért igyekeztem felkutatni a világ minden táján élő érdekes embereket.
Adventi krimik - hangoskönyv
Hosszú, hideg téli esték, egy forró ital és egy jó hangoskönyv a krimi koronázatlan királynőjétől.
A csillagösvény lovasai - hangoskönyv
Őstörténetünk hajdani regéi, meséi, mondái csak szerény töredékekben élték túl a történelem viharait. A szerző e töredékek — feljegyzések, krónikarészletek, mesemotívumok — segítségével újrameséli az ősök örökségét új, izgalmas nyelvezettel. Közben felidézi az ismeretlen és ismert századokat, az elfeledett és jól ismert történeteket — regöseink, keresztény krónikásaink és nagy íróink nyomában járva.
Karácsony a Tiffanynál
Ezzel kezdődik a különös, kísérleti év: Cassie elhagyja védett közegét, a vidéki Skóciát, hogy végiglátogassa három legjobb barátnőjét, akik csillogó nagyvárosokban élnek: New Yorkban, Párizsban és Londonban.
fb2epub
Húzza és ejtse ide a fájljait (egyszerre maximum 5-öt)